tfgt

II. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny

Második alkalommal kerül megrendezésre a SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai tanszékén a Jakucs László Földrajzverseny. A 2012/2013-as vetélkedőre 136 kétfős csapat regisztrált az ország minden részéről és a határon túlról is.


II. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny


Második alkalommal kerül megrendezésre a SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai tanszékén a Jakucs László Földrajzverseny. A 2012/2013-as vetélkedőre 136 kétfős csapat regisztrált az ország minden részéről és a határon túlról is.

Az idei kiemelt téma: „Magyarország barlangjai, különös tekintettel a Béke-barlangra” aktualitását azon túl, hogy Jakucs László élete végéig izgatottan kutatta a barlangok világát, az is adja, hogy idén 60 éve, hogy a nagy múltú professzor tisztán

tudományos alapokra helyezve felfedezte az Aggteleki-karszt második leghosszabb barlangját, a Béke-barlangot.


Az első forduló írásbeli feladatlapját minden csapat a saját iskolájában írta meg. A legjobb 24 csapat 2013. március 8-9-én, Szegeden a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéken mérheti össze tudását érdekes elméleti és gyakorlati feladatok

segítségével. A csapatokat izgalmas feladatokkal várják a szervezők, a hagyományos számonkéréseken túl ugyanis olyan feladatok is lesznek, amelyekkel még nem találkoztak a középiskolások, lehetőséget adva ezzel tudásuk, képességeik fejlesztéséhez.

Játékos geocaching versenyen megismerhetik a GPS használatát, laboros feladatok során kísérletezhetnek talajokkal, vizekkel a gyakorlatban megtapasztalva ezzel különböző földrajzi törvényszerűségeket, folyamatokat. Ezen kívül tesztekkel, és szóbeli

előadással is bizonyítaniuk kell a versenyző csapatoknak, a verseny legvégén pedig fergeteges kvíz vetélkedő zárja a programot.

A résztvevőknek ezen kívül különleges és izgalmas programmal készülünk. 2012. március 8-án délután a középdöntő megírása után, tanszékünk meghívására Egri Csaba geográfus, a Vidékfejlesztési Minisztérium barlangtani referense igazi térélményt nyújtó

3 dimenziós vetítést mutat be barlangokról professzionális technika segítségével.


Az előadásra minden külső érdeklődőt is szeretettel várunk!

Helyszín: Szeged, Egyetem u. 2. Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Földtudományi Nagyelőadó

Időpont: 2013. március 8. 15:30


A legjobb csapatok idén is értékes nyereményekkel gazdagodhatnak


A III. helyezett és felkészítő tanáruk 2 éves National Geographic előfizetést,

A II. helyezett és felkészítő tanáruk 25.000 Ft-os utazási utalványt,

Az I. helyezett és felkészítő tanáruk, pedig Jakucs László plakettet valamint az Eupolisz Utazási Iroda jóvoltából egy 5 napos utazást nyer a Dolomitok fantasztikus hegyei közé.


A GeoLitera, a Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Kiadója értékes könyveket biztosít a legjobbaknak, a döntőbe jutott csapatokat pedig ismét szeretnénk tanulmányútra vinni, ezúttal a Kárpátok izgalmas vidékére. Mindezeken túl még számos ajándék

várja a résztvevőket!


eupolisz

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket