Ez a történet – már ha történet egyáltalán – nem velem történt meg, hanem valaki mással, akinek a történetét nagyon szívesen elmesélném a sajátomként, amely történetet viszont mégsem éltem meg volna szívesen. Az Andrássy út és a Liszt Ferenc tér sarkán, Budapest régi Japán kávéházának a helyén ma egy könyvesbolt áll, aminek a nevére már sok magyarázat született: van, aki szerint írókat árulnak benne, mások szerint meg csak írók járnak oda. Utóbbi lehetőség motoszkálhatott abban a néniben, aki megszólította azt a másik embert – aki majd később mindezt elmesélte nekem –, hogy ő is író-e, mivel épp most lépett ki az „írók boltjából”. Az illető zavartan hallgatott, mert bár inkább nem, mint igen lett volna a válasza, az ilyen dolgokat sohasem lehet biztosan tudni. Ottlik Géza szerint írónak lenni magatartás és nem művek kérdése. De, jól sejtik, kedves olvasók, a korai, téli sötétből előlépő nénit nem az általa megkérdezett írósága érdekelte a legjobban.
Volna nála egy vers, kezdte zaklatottan, múlt héten vágta ki egy újságból, és be kell vallani, mikor először olvasta, nem értette. Benne is ott motoszkált a mindannyiunk által ismert magyarázat: ilyet mindenki tud írni. Se rímek, se szép dallam nincsen benne. De aztán elolvasta másodszor is, így a néni, és ennek köszönhetően „kinyílt a vers jelentése”. És azóta elbizonytalanodott, hogy vajon vers-e, amit ő szokott írni, merthogy ő is ír verseket. Ahá, kapnánk a fejünkhöz, ha nem sejtettük volna eddig is, hogy hát persze, a nénit nem a másik, sokkal inkább a saját írósága érdekelte. Vagy pontosabban: az íróság mint akarat és képzet.
Nem, kedves olvasók, nehogy azt higgyék, hogy pénzt kért vagy bármilyen másféle segítséget. Bár a segítségnyújtás nem mindig az, aminek látszik. Igen, a történetben nincs semmi meglepő, hacsak az nem, hogy mindez a valóságban történt meg – ha egyáltalán történet ez –, és nem múlt század eleji, elsárgult, kötetbe gyűjtött tárcanovellák lapjain. Mert igen, jól sejtjük mindannyian, mindezek után a néni elszavalta a saját versét, ott, az Andrássy út és a Liszt Ferenc tér sarkán, mert azt mondta, bár nem szeretné megjelentetni, de megosztani mégis. Ám hogy milyen volt ez a vers, arról nem tudunk számot adni, hiszen nem voltunk ott, mindezt csak mástól hallottuk; és ha közvetlenül is hallottuk volna a verset, akkor is tiszteletben kéne tartanunk a szerző szándékát.
Turi Tímea