Egyetemi tanrend

*Tanrendi kereső

Kérjük, írja be a keresett adat (kurzuskód címe, kódja, oktató, tanszék, szak vagy képzési program neve) első betűit.

Részletes keresési feltételek

Felfed / Elrejt

Tanterv

Képzési program:
Kód:
MAM-M_N
Képzési forma:
Mesterképzés (MA/MSc)
Tagozat:
Nappali
Kredit:
120 kredit
Félév:
4
Leírás:
Szakfelelős: Dr. Hatvani László akadémikus

A képzés célja olyan tudományos kutatási szintet elérő szakmai felkészültséggel rendelkező szakemberek képzése, akik magas szintű matematikai ismereteik és modellezési tapasztalataik birtokában képesek alkotó módon a gyakorlatban felmerülő matematikai problémák megoldására. Nyitottak szakterületük és a rokon területek új tudományos eredményeinek kritikus befogadására. Felkészültségük alapján képesek a gyakorlati problémák modellezésére, megoldására és a megoldások gyakorlati kivitelezésének irányítására. Megfelelő ismeretekkel rendelkeznek tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatásához.

a) A mesterképzési szakon végzettek ismerik:

? az algoritmuselmélet, az alkalmazott analízis, a diszkrét matematika, az operációkutatás, a valószínűségszámítás és a matematikai statisztika alapvető eredményeit,
? a matematika különböző alkalmazási területeit,
? az alkalmazott matematikai modellek megalkotásához és szimulálásához
szükséges informatikai, számítástechnikai ismeretanyagot.

b) A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak:

? ismereteik önálló továbbfejlesztésére,
? a matematika alkalmazási területein alkotó módon kombinálni és felhasználni megszerzett ismereteiket az élő és élettelen természetben, a műszaki és informatikai világban, a gazdasági és pénzügyi életben felmerülő problémák megoldásában,
? a természetben, a műszaki és gazdasági életben felmerülő bonyolult rendszerek áttekintésére, matematikai elemzésére és modellezésére, döntési folyamatok előkészítésére,
? a számítástechnika eszközeinek felhasználásával a természetben, a műszaki és gazdasági életben felmerülő számítási feladatok elvégzésére,
? sztochasztikus jelenségek, folyamatok modellezésére,
? a nagy számításigényű, illetve nagy tárkapacitású feladatok felismerésére, alternatív megközelítések elemzésére,
? a problémák belső törvényszerűségeinek megértésére, feladatok megtervezésére és magas szintű végrehajtására,
? az idegen nyelvű szakmai kommunikációra,
? az informatikai lehetőségek alkotó módon történő alkalmazására.
Speciális:
nem párosítható, nem tanári
Dátum:
2015.02.11 13:09:49
Felvételi követelmények:
főiskola
Továbbtanulási lehetõségek:
PhD/DLA
Értékelési rendszer:
TT / KPR TE Megnevezés Szemeszter
01234
MK-POT Pótlólag teljesítendő alapozó matematika tárgyak; Teljesítendő: min.0 kredit
kötelezően választható tantárgy MBN611p Operációkutatás; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN611pE Operációkutatás; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMBN611pG 5
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN611pG Operációkutatás; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMBN611pE 0
kötelezően választható tantárgy MBN313p Komputer algebra; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN313pL Komputer algebra; _Laboratóriumi gyakorlat, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelezően választható tantárgy MBN662p Statisztikai programcsomagok; Teljesítendő: min. 2 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN662pL Statisztikai programcsomagok; _Laboratóriumi gyakorlat, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelezően választható tantárgy MBN351p Bevezetés a numerikus matematikába; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN351pE Bevezetés a numerikus matematikába; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMBN351pG 5
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN351pG Bevezetés a numerikus matematikába; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMBN351pE 0
kötelezően választható tantárgy MBN521p Közönséges differenciálegyenletek; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN521pE Közönséges differenciálegyenletek; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMBN521pG 5
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN521pG Közönséges differenciálegyenletek; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMBN521pE 0
kötelezően választható tantárgy MBN562p Valószínűségelmélet; Teljesítendő: min. 6 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN562pE Valószínűségelmélet; _Előadás, 4 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMBN562pG 6
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN562pG Valószínűségelmélet; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMBN562pE 0
kötelezően választható tantárgy MBN661p Matematikai statisztika; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN661pE Matematikai statisztika; _Előadás, 3 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMBN661pG 5
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN661pG Matematikai statisztika; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMBN661pE 0
kötelezően választható tantárgy MBN423p Valós függvénytan; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN423pE Valós függvénytan; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMBN423pG 5
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN423pG Valós függvénytan; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMBN423pE 0
kötelezően választható tantárgy MBN522p Komplex függvénytan; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN522pE Komplex függvénytan; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMBN522pG 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN522pG Komplex függvénytan; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMBN522pE 0
kötelezően választható tantárgy MBN342p Kombinatorika elemei; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN342pE Kombinatorika elemei; _Előadás, 3 óra, _Kollokvium 4
kötelezően választható tantárgy MBN412p Alkalmazott algebra; Teljesítendő: min. 6 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN412pE Alkalmazott algebra; _Előadás, 3 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMBN412pG 6
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN412pG Alkalmazott algebra; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMBN412pE 0
kötelezően választható tantárgy MBN333p Alkalmazott geometria; Teljesítendő: min. 6 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN333pE Alkalmazott geometria; _Előadás, 4 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMBN333pG 6
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MBN333pG Alkalmazott geometria; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMBN333pE 0
MK-SZ Szakirányok; Teljesítendő: min.39 kredit
TT / KPR TE Megnevezés Szemeszter
01234
MK-AAM Általános alkalmazott matematika szakirány; Teljesítendő: min.0 kredit
MAAM-S_N Általános alkalmazott matematika MSc S_N
MK-PUM Pénzügy-matematika szakirány; Teljesítendő: min.0 kredit
MAPM-S_N Pénzügy-matematika MSc S_N
MK-SZT Szakmai közös törzsanyag; Teljesítendő: min.35 kredit
kötelező tantárgy MMN111 Algoritmuselmélet; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN111E Algoritmuselmélet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN111G 5
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN111G Algoritmuselmélet; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN111E 0
kötelező tantárgy MMN441 Optimalizálási eljárások; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN441E Optimalizálási eljárások; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN441G 5
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN441G Optimalizálási eljárások; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN441E 0
kötelező tantárgy MMN122 Alkalmazott analízis; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN122E Alkalmazott analízis; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN122G 5
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN122G Alkalmazott analízis; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN122E 0
kötelező tantárgy MMN141 Diszkrét matematika; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN141E Diszkrét matematika; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN141G 5
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN141G Diszkrét matematika; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN141E 0
kötelező tantárgy MMN151 Differenciálegyenletek és numerikus megoldásuk; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN151E Differenciálegyenletek és numerikus megoldásuk; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN151G, párhuzamosan felveendőMMN151L 5
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN151G Differenciálegyenletek és numerikus megoldásuk; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN151E, párhuzamosan felveendőMMN151L 0
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN151L Differenciálegyenletek és numerikus megoldásuk; _Laboratóriumi gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN151G, párhuzamosan felveendőMMN151L 0
kötelező tantárgy MMN161 Többváltozós statisztikai módszerek; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN161E Többváltozós statisztikai módszerek; _Előadás, 3 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN161G 5
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN161G Többváltozós statisztikai módszerek; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN161E 0
kötelező tantárgy MMN261 Sztochasztikus folyamatok; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN261E Sztochasztikus folyamatok; _Előadás, 3 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN261G 5
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN261G Sztochasztikus folyamatok; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN261E 0
MK-KVM Kötelezően választható matematika tárgyak; Teljesítendő: min.20 kredit
kötelezően választható tantárgy MMN112 Csoportelmélet; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN112E Csoportelmélet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN112G 5
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN112G Csoportelmélet; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN112E 0
kötelezően választható tantárgy MMN212 Testelmélet és Galois-elmélet; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN212E Testelmélet és Galois-elmélet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN212G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN212G Testelmélet és Galois-elmélet; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN212E 0
kötelezően választható tantárgy MMN012 Fejezetek a számelméletből; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN012E Fejezetek a számelméletből; _Előadás, 3 óra, _Kollokvium 4
kötelezően választható tantárgy MMN013 Félcsoportelmélet; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN013E Félcsoportelmélet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN013G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN013G Félcsoportelmélet; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN013E 0
kötelezően választható tantárgy MMN014 Hálóelmélet; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN014E Hálóelmélet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN014G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN014G Hálóelmélet; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN014E 0
kötelezően választható tantárgy MMN017 Univerzális algebra; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN017E Univerzális algebra; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN017G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN017G Univerzális algebra; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN017E 0
kötelezően választható tantárgy MMN124 Funkcionálanalízis; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN124E Funkcionálanalízis; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN124G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN124G Funkcionálanalízis; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN124E 0
kötelezően választható tantárgy MMN022 Banach-algebrák és operátorelmélet; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN022E Banach-algebrák és operátorelmélet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN022G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN022G Banach-algebrák és operátorelmélet; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN022E 0
kötelezően választható tantárgy MMN024 Dinamikus modellezés; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN024E Dinamikus modellezés; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN024G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN024G Dinamikus modellezés; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN024E 0
kötelezően választható tantárgy MMN025 Fourier-sorok; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN025E Fourier-sorok; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 3
kötelezően választható tantárgy MMN085 Ortogonális sorok; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN085E Ortogonális sorok; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 3
kötelezően választható tantárgy MMN086 Stabilitáselmélet; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN086E Stabilitáselmélet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 3
kötelezően választható tantárgy MMN031 Algebrai geometria; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN031E Algebrai geometria; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN031G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN031G Algebrai geometria; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN031E 0
kötelezően választható tantárgy MMN032 Algebrai topológia; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN032E Algebrai topológia; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN032G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN032G Algebrai topológia; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN032E 0
kötelezően választható tantárgy MMN034 Geometriai integrálok; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN034E Geometriai integrálok; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN034G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN034G Geometriai integrálok; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN034E 0
kötelezően választható tantárgy MMN035 Konvex halmazok mértékei; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN035E Konvex halmazok mértékei; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN035G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN035G Konvex halmazok mértékei; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN035E 0
kötelezően választható tantárgy MMN036 Lie-csoportok; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN036E Lie-csoportok; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN036G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN036G Lie-csoportok; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN036E 0
kötelezően választható tantárgy MMN037 Véges geometria; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN037E Véges geometria; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN037G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN037G Véges geometria; _Gyakorlat, 1 óra, _Alapvizsga, párhuzamosan felveendőMMN037E 0
kötelezően választható tantárgy MMN042 Kombinatorikus számítási modellek; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN042E Kombinatorikus számítási modellek; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 3
kötelezően választható tantárgy MMN051 Bifurkációelmélet; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN051E Bifurkációelmélet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN051G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN051G Bifurkációelmélet; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN051E 0
kötelezően választható tantárgy MMN052 Harmonikus analízis; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN052E Harmonikus analízis; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN052G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN052G Harmonikus analízis; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN052E 0
kötelezően választható tantárgy MMN004 Monoton és korlátos változású függvények; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN004E Monoton és korlátos változású függvények; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 3
kötelezően választható tantárgy MMN005 Nemlineáris dinamika és káosz; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN005E Nemlineáris dinamika és káosz; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN005G Nemlineáris dinamika és káosz; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás 0
kötelezően választható tantárgy MMN053 Többváltozós komplex függvénytan; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN053E Többváltozós komplex függvénytan; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 3
kötelezően választható tantárgy MMN061 Bevezetés a matematikai statisztikába; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN061E Bevezetés a matematikai statisztikába; _Előadás, 3 óra, _Kollokvium 4
kötelezően választható tantárgy MMN015 Rendezett halmazok; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN015E Rendezett halmazok; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN015G 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN015G Rendezett halmazok; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN015E 0
kötelezően választható tantárgy MMN018 Boole-függvények; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN018E Boole-függvények; _Előadás, 3 óra, _Kollokvium 4
kötelezően választható tantárgy FMN521 Bevezetés az elméleti fizikába I.; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme FMN521E Bevezetés az elméleti fizikába I.; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 3
kötelezően választható tantárgy MMN999 Speciálkollégium; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN999E Speciálkollégium; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 3
TT / KPR TE Megnevezés Szemeszter
01234
MK-KVA Általános alkalmazott matematika szakirány további kötelezően vál. mat. tárgyai; Teljesítendő: min.0 kredit
kötelezően választható tantárgy MMN241v A nem-életbiztosítás matematikai alapjai; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN241vE A nem-életbiztosítás matematikai alapjai; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN241vG 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN241vG A nem-életbiztosítás matematikai alapjai; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN241vE 0
kötelezően választható tantárgy MMN361v Az életbiztosítás matematikai alapjai; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN361vE Az életbiztosítás matematikai alapjai; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN361vG 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN361vG Az életbiztosítás matematikai alapjai; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN361vE 0
MK-KVP Pénzügy-matematika szakirány további kötelezően választható matematika tárgyai; Teljesítendő: min.0 kredit
kötelezően választható tantárgy MMN211v Algoritmusok és bonyolultságelmélet; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN211vE Algoritmusok és bonyolultságelmélet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN211vG 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN211vG Algoritmusok és bonyolultságelmélet; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN211vE 0
kötelezően választható tantárgy MMN232v Integrálgeometria; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN232vE Integrálgeometria; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN232vG 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN232vG Integrálgeometria; _Gyakorlat, 1 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN232vE 0
kötelezően választható tantárgy MMN251v Numerikus matematika; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN251vE Numerikus matematika; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN251vG 5
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN251vG Numerikus matematika; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN251vE 0
kötelezően választható tantárgy MMN311v Kódoláselmélet; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN311vE Kódoláselmélet; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 3
kötelezően választható tantárgy MMN252v Parciális differenciálegyenletek; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN252vE Parciális differenciálegyenletek; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN252vG 5
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN252vG Parciális differenciálegyenletek; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN252vE 0
kötelezően választható tantárgy MMN351v Dinamikus rendszerek; Teljesítendő: min. 5 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN351vE Dinamikus rendszerek; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN351vG 5
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN351vG Dinamikus rendszerek; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN351vE 0
kötelezően választható tantárgy MMN033v Felületmodellezés; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN033vE Felületmodellezés; _Előadás, 1 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőMMN033vG 4
kötelezően választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMN033vG Felületmodellezés; _Gyakorlat, 2 óra, _Aláírás, párhuzamosan felveendőMMN033vE 0
MK-SZV Szabadon választható tárgyak; Teljesítendő: min.6 kredit
szabadon választható tantárgy XN0140 Lektorátusi nyelvórák TTK szaknyelv kredites; Teljesítendő: min. 0 kredit
szabadon választható tantárgy szabadon választható tárgyeleme XN0141 Lektorátusi nyelvórák TTK szaknyelv kredites; _Gyakorlat, 2 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
szabadon választható tantárgy GKBN04 Mikroökonómia I.; Teljesítendő: min. 0 kredit
szabadon választható tantárgy kötelező tárgyeleme GKBN04E Mikroökönómia I.; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, párhuzamosan felveendőGKBN04S 3
szabadon választható tantárgy kötelező tárgyeleme GKBN04S Mikroökönómia I.; _Gyakorlat, 2 óra, _Gyakorlati jegy, párhuzamosan felveendőGKBN04E 2
szabadon választható tantárgy MMNSZ00 Szabadon választható tárgy; Teljesítendő: min. 0 kredit
szabadon választható tantárgy kötelező tárgyeleme MMNSZ00 Szabadon választható tárgy; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 2
szabadon választható tantárgy GKMN99 Szabadon választható GTK-s tárgy; Teljesítendő: min. 0 kredit
szabadon választható tantárgy kötelező tárgyeleme GKMN99E Szabadon választható GTK-s tárgy; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 2
MK-DM Diplomamunka; Teljesítendő: min.20 kredit
kötelező tantárgy MMN900 Diplomamunka; Teljesítendő: min. 20 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN901G Diplomamunka konzultáció; _Konzultációs gyakorlat, 0 óra, _Gyakorlati jegy 10
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme MMN902G Diplomamunka; _Konzultációs gyakorlat, 0 óra, _Gyakorlati jegy, kurzusfelvétel előfeltételeMMN111E, kurzusfelvétel előfeltételeMMN122E, kurzusfelvétel előfeltételeMMN151E, kurzusfelvétel előfeltételeMMN901G 10
MK-LNY Központi szabadonválasztható; Teljesítendő: min.0 kredit
szabadon választható tantárgy XN0010 Lektorátusi nyelvórák (8x2); Teljesítendő: min. 0 kredit
szabadon választható tantárgy szabadon választható tárgyeleme XN0011 Lektorátusi nyelvórák (8x2); Practice, 2 óra, Signature, ismételten felvehető 0
szabadon választható tantárgy XM0010 Általánosan művelő tárgyak MA, MSc; Teljesítendő: min. 0 kredit
szabadon választható tantárgy szabadon választható tárgyeleme XM0011 Általánosan művelő tárgyak MA, MSc; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium, ismételten felvehető 2
szabadon választható tantárgy XN0200 Lektorátusi nyelvórák 4 órás; Teljesítendő: min. 0 kredit
szabadon választható tantárgy szabadon választható tárgyeleme XN0201 Lektorátusi nyelvórák 4 órás; _Gyakorlat, 4 óra, _Aláírás, ismételten felvehető 0
Jelmagyarázat: MK - mérföldko; TT/KPR - tantárgy vagy becsatolt képzési program; TE, Tantárgyelem - tantárgy tárgyeleme; - kötelező; - kötelezően választható, - szabadon választható; Tárgyelemeknél az ikon színe a tantárgy kötelezőségét jelzi, a beleírt betű pedig a tárgyelem tantárgyon belüli kötelezőségét; : ismételten felvehető; - kurzusfelvétel előfeltétele; - párhuzamosan felveendő; - vizsga előfeltétele; 0,1,... - ajánlott félév(ek) és kredit; k: kreditpontok

Mérföldkő-struktúra

Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból min.0 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból és a beágyazott mérföldkövek tárgyaiból min.39 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból min.0 kredit összegyüjtése.
Becsatolt Képzési Programok (1)
1. MAAM-S_N - Általános alkalmazott matematika S_N
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból min.0 kredit összegyüjtése.
Becsatolt Képzési Programok (1)
1. MAPM-S_N - Pénzügy-matematika S_N
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 7
A mérföldkő tárgyaiból min.35 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból és a beágyazott mérföldkövek tárgyaiból min.20 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból min.0 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
A mérföldkő tárgyaiból min.0 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Szabadon választható tantárgyak száma 4
A mérföldkő tárgyaiból min.6 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 1
A mérföldkő tárgyaiból min.20 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.
Mérföldkő teljesítése kötelező.
Szabadon választható tantárgyak száma 3
A mérföldkő tárgyaiból min.0 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.

Szakterületi tárgyak részletes felsorolása

FM-EFT Elméleti Fzikai Tanszék MSc tárgyai modul
Felelős tanszék:
Elméleti Fizikai Tanszék
Felelős oktató:
Fehér László Dr. (FELHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Elméleti Fizikai Tanszék
MB-KOT Matematikai Tszcs. kötelező tárgyai modul
MM-KOT Matematikai Tszcs. kötelező Msc tárgyai modul
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Szendrei Ágnes Dr. (SZAHAMS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Laboratóriumi gyakorlat, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Fodor Ferenc Dr. (FOFHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.6 kredit
_Előadás, kötelező, 4 óra / 6 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Hajnal Péter Dr. (HAPHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 3 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Móricz Ferenc (MOFHADS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Czédli Gábor Dr. (CZGHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.6 kredit
_Előadás, kötelező, 3 óra / 6 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Kérchy László Dr. (KELHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Krisztin Tibor Dr. (KRTHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Kérchy László Dr. (KELHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Csörgő Sándor Dr. (CSSHAFS.SZE)
Teljesítendő:
min.6 kredit
_Előadás, kötelező, 4 óra / 6 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Szabó László Dr. (SZLHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Krámli András Dr. (KRAHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 3 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Viharos László Dr. (VILHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Laboratóriumi gyakorlat, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Zádori László Dr. (ZALHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Hatvani László Dr. (HALHAGS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Kérchy László Dr. (KELHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Hajnal Péter Dr. (HAPHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Krisztin Tibor Dr. (KRTHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Laboratóriumi gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Krámli András Dr. (KRAHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 3 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Bálintné Dr Szendrei Mária (BASHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Hatvani László Dr. (HALHAGS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 3 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Megyesi László (MELHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Teljesítendő:
min.20 kredit
_Konzultációs gyakorlat, kötelező, 10 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Konzultációs gyakorlat, kötelező, 10 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
MM-KVS Matematikai Tszcs. kötelezően választható MSc tárgyai modul
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Móricz Ferenc (MOFHADS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Krisztin Tibor Dr. (KRTHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Megyesi László (MELHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 3 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Bálintné Dr Szendrei Mária (BASHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Czédli Gábor Dr. (CZGHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Zádori László Dr. (ZALHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Szendrei Ágnes Dr. (SZAHAMS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Czédli Gábor Dr. (CZGHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 3 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Kérchy László Dr. (KELHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Karsai János Dr. (KAJJACO.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 1 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Németh Zoltán Dr. (NEZHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Nagy Gábor Péter Dr. (NAGHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Kincses János Dr. (KIJHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Nagy Gábor Péter Dr. (NAGHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 1 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Kurusa Árpád Dr. (KUAHAES.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Fodor Ferenc Dr. (FOFHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Ódor Tibor Dr. (ODTHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Kiss György (KIGHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Alapvizsga
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Hajnal Péter Dr. (HAPHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Krisztin Tibor Dr. (KRTHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Móricz Ferenc (MOFHADS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Stachó László Dr. (STLHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Krámli András Dr. (KRAHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 3 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Németh Zoltán Dr. (NEZHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Hatvani László Dr. (HALHAGS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Bálintné Dr Szendrei Mária (BASHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Maróti Miklós Dr. (MAMHADS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Kurusa Árpád Dr. (KUAHAES.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Szabó László Imre Dr. (SZLHAFS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Móricz Ferenc (MOFHADS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Krisztin Tibor Dr. (KRTHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Czédli Gábor Dr. (CZGHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Krisztin Tibor Dr. (KRTHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős oktató:
Viharos László Dr. (VILHABS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 1 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Felelős tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
Teljesítendő:
min.3 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Matematikai Tanszékcsoport
XANPT Általános művelő, Nyelv, Pedagógia, Testnevelés modul
Felelős tanszék:
Kreditáló Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Kreditáló Tanszék
Felelős tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
Felelős oktató:
Demeter Éva Dr. (DEEJAAO.SZE)
Practice, nem kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
Signature
Kurzushirdető tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
Felelős tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
_Gyakorlat, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
Felelős tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
Felelős oktató:
Lévai Judit (LEJHAFS.SZE)
_Gyakorlat, nem kötelező, 4 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
XNTT Nem TTK kötelező tárgyak modul
Felelős tanszék:
Elméleti Közgazdaságtani Szakcsoport
Felelős oktató:
Mozsár Ferenc Dr. (MOFHAES.SZE)
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Elméleti Közgazdaságtani Szakcsoport
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Elméleti Közgazdaságtani Szakcsoport
Felelős tanszék:
Számviteli Szakcsoport
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
0
Kurzushirdető tanszék:
Számviteli Szakcsoport
Utolsó frissítés dátuma: 2017.01.28. 23:00

Súgó

 
Ezen az oldalon az egyetem ETR tanulmányi rendszerében meghirdetett kurzusok közt kereshet és böngészhet. Az ETR-ből az adatok időszakosan kerülnek áttöltésre, ennek időpontját az „Utolsó frissítés dátuma” szövegnél ellenőrizheti. Fontos, hogy csak azok a képzések, szakok, oktatók stb. jelennek meg itt, amelyekhez (akikhez) az adott félévben már történt az ETR-ben kurzushirdetés. A teljes egyetemi szakkínálatról a felvi.hu oldalain, vagy az egyes karok honlapján tájékozódhat.
 
Először az egyetemi félévet kell kiválasztania, ez az oldal tetején a „… félév ETR-tanrend” felirat melletti balra <<<, ill. jobbra >>> mutató hármas nyílhegyekkel lépegetve lehetséges. Magán a feliraton való kattintás az oldalt alapállapotba állítja.
 
A „Tanrendi kereső” mezőbe írt szöveggel általános keresést végezhet egy lépésben a képzési programok, kurzuskódok, oktatók, szakok és tanszékek közt.
 
Ha a „Részletes keresési feltételek” dobozt a jobbra mutató kettős >> nyílheggyel kinyitja, akkor több szempontú keresést indíthat, ha a megfelelő mezőkre való kattintás után megjelenő listákból a kívánt tételeket (feltételenként egyet) kiválasztja. A lekérdezéshez kijelölt szempontokat a „Kiválasztott keresési feltételek” rész után ellenőrizheti.
 
A „Tanrendi böngésző” részben keresés nélkül, rendezett listákat áttekintve tájékozódhat a féléves tanrendben. A böngészést több kiinduló szempont szerint lehet elkezdeni (oktatók, szakok, képzési programok, tanszékek, ill. karok).
 
A böngésző és a kereső többoszlopos eredménylistái általában a különböző oszlopok szerint átrendezhetők: ehhez a megfelelő oszlopnévre kell kattintania (egyszer az emelkedő, kétszer a csökkenő sorrendhez). Az aktuális rendezettséget a fel- vagy lefelé mutató kettős nyílhegy mutatja az oszlopnévben.
 
A listák sorainak a végén található jobbra mutató kettős >> nyílhegyek rendszerint a megfelelő adat ETR-beli nyilvános adatlapját mutatják meg. Az ezen való továbblépés esetén előfordulhat, hogy egy link már védett, nem nyilvános oldalra vezet, ilyenkor az ETR-es bejelentkező képernyő jelenik meg. Ekkor vagy lépjen vissza a böngészője megfelelő gombjával, vagy jelentkezzen be az ETR-be, ahol az adatlekérést a védett oldalakon is folytathatja.
 
A „Képzési programok szerinti kurzuskódlista” képernyőn két adat rövidítetten kerül megjelenítésre. Ezek feloldása:
Képzési forma (szint)
 
Tagozat
0
Nem releváns
 
E
Esti
A
Alapképzés
 
K
Képzőhelyen kívüli
B
Bachelorképzés
 
L
Levelező
E
Egységes osztatlan képzés
 
N
Nappali
F
Felsőfokú szakképzés
 
T
Távoktatás
K
Kiegészítő alapképzés
 
 
 
M
Mesterképzés
 
 
 
P
Doktori képzés
 
 
 
S
Szakirányú továbbképzés
 
 
 
X
Egyéb képzés