Bezár

Hírarchívum

IMG_5545

Folytatódik a nagysikerű Pedagógiai esték sorozat

Folytatódik a nagysikerű Pedagógiai esték sorozat

2019. január 08.
4 perc

A 2019-es évben 13 előadással várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem Pedagógiai esték sorozata. Az előadásokon szó lesz többek között a magyar kultúrtörténet szerelmes leveleiről, a rejtélyes csillagrobbanásokról, az evés lélektanáról, a futásról és a hiperaktív gyermekekről is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Sajtótájékoztatón ismertették a Mentor(h)áló és az IH Rendezvényközpont közös, Pedagógiai esték című rendezvénysorozatának 2019-es tavaszi programját.


A 2018-as előadássorozatot Jávorszky Iván, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója értékelte. Elmondta: az ország egyik legsikeresebb kezdeményezése a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar által szervezett Pedagógiai esték sorozat. A tavalyi évben 11.400 néző élvezte azt a 24 előadást, amelyek a pedagógia mellett a pszichológiai, az innováció, a boszorkányperek és a Z-generáció témaköreit is körbejárták. Hozzátette: a 9 teltházas előadás közt szerepelt a Prima Primissima díjas televíziós szerkesztő-műsorvezető Al Ghaoui Hesna előadása is.


A 2019-es tavaszi előadásokat Porkoláb Mihály, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar munkatársa ismertette.


IMG_5556


Igazi irodalomtörténeti/kultúrtörténeti csemegével indul a 2019-es sorozat. Január 21-én, hétfőn 18 órakor újabb fantasztikus programmal tér vissza az IH színpadára az elmúlt évek egyik sikerszerzője, Nyáry Krisztián. A magyar kultúrtörténet legszebb, legérdekesebb vagy éppen legfelháborítóbb szerelmes leveleit gyűjtötte egy csokorba, majd a tőle megszokott remek stílusban megírta keletkezésük történetét. Januári előadásán ezekből szemezget.

Január 28-án, hétfőn dr. Forgács Attila gasztropszichológus, szociálpszichológus, klinikai szakpszichológus Moho sapiens, avagy az evés lélektana című előadásában arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért eszünk akkor is, ha nem vagyunk éhesek.


A 2019-es tavasz egyik kiemelkedő eseménye Boldizsár Ildikó előadása. A mesekutató február 4-i előadásában annak jár utána, hogy milyenek a férfiak és a nők a mesékben. Ráadásul nem érkezik egyedül, a színpadon mesélőtársa Szervét Tibor Jászai Mari-díjas színművész lesz. Mesemondással átszőtt beszélgetésükből kiderül, hogy a mese hősei és hősnői korántsem egysíkú, lelki mélység nélküli figurák, hanem nagyon is sokféle indítékkal és céllal rendelkező, boldogságra vágyó lények.


Tudományos ismeretterjesztő előadással várja az érdeklődőket február 18-án este dr. Szalai Tamás a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának Junior Prima-díjas csillagásza. Előadásában a szupernóva-robbanások természetén és jelenségén túl szó lesz arról is, hogy milyen módszerekkel vizsgálhatók ezek a jelenségek, hogyan járulnak hozzá a szegedi kutatók ehhez a területhez, és hogyan dolgoznak napjainkban a csillagászok Magyarországon és a nagyvilágban. Izgalmas előadásnak ígérkezik dr. Lénárt Ágota sportpszichológus február 26-i előadása is. Az olimpiai csapat sportpszichológiai csapatának vezetője bemutatja a korszerű sportpszichológiában alkalmazott felkészítési módszereket, gyakorlati példákkal és történetekkel illusztrálja a felkészülés, felkészítés menetét, a sportban előforduló váratlan helyzeteket, valamint azok megoldási lehetőségeit.


IMG_5569


A Mentor(h)áló és az IH közös, Pedagógiai esték című rendezvénysorozatának március 11-i vendége Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, az Örkény Színház igazgatója. Mácsai Pált egy oldott légkörű esti beszélgetésen Beslin Anita televíziós/rádiós szerkesztő-műsorvezető kérdezi motivációról, pályafutásáról és elveiről.

Prof. Dr. Gyenge Zoltán, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja március 12-i előadásában a művészet születéséről elmélkedik. Olyan kérdésekre keresi a választ, mint: mi számít művészetnek és mi nem; mitől művészet a művészet; vagy lehet-e tanulni a művészetet. Hiteles előadást hallgathatnak meg az érdeklődők március 26-án futásról, sikerről, és a rendszeres mozgás fontosságáról. A bajai származású Sipos János Fuss, hogy érezd: élsz! című előadásában a jó minőségű élet titkáról, étkezésről és az egyén önfejlesztésének létfokairól is beszél.


A 2000 után született diákok tanulási módszereivel foglalkozik április 2-i előadásában dr. Majó-Petri Zoltán egyetemi docens, az SZTE Gazdaságtudományi Kar Távoktatási Bizottság elnöke. Szó lesz a távoktatásról, a webes kurzusokról, a videó-konferenciáról és a virtuális egyetemekről is. Április 15-én Kozma-Vízkeleti Dániel család- és pszichoterapeuta várja az érdeklődőket. Mosogat-e egy macsó? című előadásában a nemi sztereotípiák változásairól beszél.


Május 14-én dr. Gyarmathy Éva Prima-díjas klinikai és neveléslélektani szakpszichológus a hiperaktív gyermekekről és felnőttekről tart előadást az IH-ban. Május 20-án dr. Baráth Tibor az SZTE Közoktatási Vezetőképző és Továbbkápző Intézet igazgatója a vezetés művészetéről és tudományáról tart előadást.


A tavaszi programsorozatot június 11-én, kedden, Görög Ibolya, Magyarország első számú protokoll szakembere zárja. Előadásában hétköznapi maceráinkról beszél.


Az előadásokról további információ: Pedagógiai esték 2019


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek