Elhunyt Muszka Dániel, a szegedi robotkatica megalkotója

A szegedi informatikatörténeti gyűjtemény egyik létrehozója 88 éves volt. Neki köszönhetjük az első magyar műállatot, a tanítható Szegedi Katicabogarat is.

Életének 88. évében, 2018. március 22-én elhunyt Muszka Dániel, az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány kurátora, a szegedi informatikatörténeti gyűjtemény egyik létrehozója, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fórum tiszteletbeli elnöke – írja a delmagyar.hu.



katicabogar



Muszka Dániel alkotta meg a szegedi Katicabogarat, amely a Szent-Györgyi Albert Agorában, az Informatikatörténeti Kiállításon tekinthető meg. A robotkaticáról - amelyről a wikipédián is olvashatnak - 2010-ben Muszka Dániel készített két másolatot, melyek már akkumulátorról működnek, az egyik Budapesten, a másik, az eredeti példány Szegeden az Informatikatörténeti Kiállításon található, utóbbi még a mai napig működőképes állapotban van. 2011-ben kivitte az egyik másolatot a londoni Science Museumban tartott robotikai kiállításra, ahol beválasztották a tizennégy legjobb robot közé.


Muszka Dániel több mint hatvan éve meghatározó képviselője volt tudományterületének. Munkáját már a pályája kezdetétől a tervezés mellett a gépek és rendszerek építése jellemezte, olvasható részletes életrajzában.

 

1957 és 1958 között, Kalmár professzor tervei alapján, megépítette a Szegedi Logikai Gépet. 1956 és 1957 között, saját kutatásai alapján, elkészítette az első magyar műállatot, a feltételes reflex alapján működő, tanítható Szegedi Katicabogarat, amelyet 2011-ben londoni Science Museum rendezett Robotville kiállításon 4 nap alatt ötezer látogató csodált meg. 1960-ban a Szegedi Szabadtéri Játékok számára tervezett egy hangkésleltető berendezést, egy négy nyelven beszélő ember alakú informátort az idegenforgalmi Hivatal számára; egy elektronikus harangot a Dómból a második világháború során elrabolt harang helyettesítésére, és még sok más berendezést. Összesen 11 szolgálati találmányára kapott szabadalmi oltalmat.


Muszka Dániel 1997-ben Neumann-díjat, 2005-ben Kalmár-díjat, 2008-ban „Szegedért oklevél" kitüntetést, 2014-ben a Szegedért Alapítvány Debreczeni Pál-díját kapta meg.

 

Fotó és szöveg: delmagyar.hu

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket