mentor_cover

Indul az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramja

A 4 hónapig tartó programban – 2017. október 4. – 2018. január 31. – a résztvevő hallgatók volt SZTE-s szakemberekhez jelentkezhetnek. A kiválasztott hallgatóknak az őszi szemeszterben lehetőségük nyílik a személyes kapcsolatfelvétel mellett, egy adott szakmai terület, illetve a cégen belüli karrierlehetőségek megismerésére a mentorok segítségével.

A program azzal a céllal jött létre, hogy segítséget nyújtson a munkaerőpiacon elhelyezkedett SZTE-s alumnik és a jelenlegi hallgatók közötti kapcsolatfelvételben, ezáltal is átadva a mentorok tapasztalatait, szakmai tudását a mentoráltaknak, aminek köszönhetően a hallgatók reális szakmai képet alakíthatnak ki, és kipróbálhatják az elméletben megtanultakat a gyakorlatban is.


Az Alumni Mentorprogram előnye, hogy rugalmasabb, mint egy szakmai gyakorlat, kevesebb időt vesz igénybe, mégis a networking mellett rálátást biztosít egy adott szakmára a mentorokon keresztül. Mindemellett a hallgatóknak lehetősége nyílik arra, hogy a jövőben elképzelt munkahelyhez közelebb kerülhessenek, vagy akár a gyakorlati hely vagy munkahelyválasztásban segítséget kapjanak. A 2014 óta működő program visszajelzései alapján a mentoráltak több mint 90%-a elégedett a programmal.


Mentor2017_vikings_online

Jelentkezés módja: önéletrajz és a kitöltött jelentkezési lap elküldésével az info@sztealmamater.hu vagy az iroda@sztealmamater.hu e-mail címre. Az e-mail tárgyaként az „Alumni mentorprogram – illetve a kiválasztott mentor neve szerepeljen, vagy személyesen leadva az SZTE Alma Mater irodában: Szeged, Honvéd tér 6., 33-as iroda.

 

Határidő: 2017. szeptember 22. 12.00.

A fennmaradt helyekre pótjelentkezés: szeptember 28. 12.00.


További részletek:

2017/2018-as tanév I. félévének mentori felhívásai itt.

Mentorok bemutatkozásai itt.

Mentorált hallgatók véleménye itt.

SZTE Alma Mater mentorprogram: Mivel jár a mentorprogram, mik a teendők

Tíz tipp a sikeres mentor-tanítvány kapcsolathoz


Képgaléria

13.jpg

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 25.
    18:00 - 20:00
    Tari Annamária az X, Y és Z generációk legnagyobb hazai szakértői közé tartozik. Gyakran ír és ad elő az információs kor ránk gyakorolt hatásairól, és arról, hogy miként változtatja meg a technikai fejlődés a külső világunk után a belső világunkat is. Előadásának témája borzasztóan aktuális: az internetes zaklatás, megfélemlítés (bullying) egyre többeket érintő probléma. További részletek: www.pedagogiaiestek.hu
  • október 2.
    18:00 - 20:00
    A nagysikerű Pedagógiai esték c. sorozatunk 2017-es őszi évadának egyik legérdekesebb előadását egészen biztosan dr. Bánki György pszichiáter hozza el a Mentor(h)áló és az IH közös színpadára. "Az önigazolás mindig leselkedik ránk, mint az ördög egyik alkuja, hogy rosszul bánjunk egymással, vagy káros módon azonosuljunk a csoportjaink, a fantáziált társadalmi közegeink tévedéseivel, miközben erkölcsösnek és igaznak is érezzük magunkat." Dr. Bánki György pszichiáter már régóta publikál cikkeket közéleti témákban, lélektani szemszögből elemez társadalmi kérdéseket. Első könyve napjaink egy leggyakoribb lelki zavaráról, a nárcizmusról szól. Mostani előadása és annak témája is rendkívüli érdeklődésre számíthat: az önbecsülés, az önkép, az önigazolás jelen van mindennapjainkban, valamennyiünk életét meghatározza, így fontos, hogy foglalkozzunk ezekkel a kérdésekkel. További részletek: www.pedagogiaiestek.hu
  • október 16.
    18:00 - 20:00
    Görög Ibolya 1987-től 1999-ig dolgozott a Miniszterelnöki Hivatal Protokoll Főosztályán. 1992-től mint protokollfőnök irányította, szervezte a kormány hivatalos rendezvényeit. Elméleti felkészültségét jelenleg a viselkedéskultúráról, a protokollról, a rendezvényszervezésről tartott előadásokon, írásokban hasznosítja, melyekben megosztja közönségével a számos próbán szerzett gyakorlati tapasztalatait is. További részletek: www.pedagogiaiestek.hu
  • október 17.
    18:00 - 20:00
    Benedek Tibor neve egybeforr a hazai vízilabdázás legújabb hőskorával – háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó, edző, 2013-tól 2016. december 31-ig a férfi válogatott szövetségi kapitánya. Előadásából most kiderül, mi a győzelem ára egy játékos és egy edző szemszögéből. Benedek Tibor saját történeteit és tapasztalatait meséli majd el arra vonatkozóan, hogy mit tanulhat az ember a sportból, hogyan érdemes a gyerekeket és a fiatalokat a sport irányába terelni, mik a kilátásai Magyarországon a profi sportolóknak. Szó lesz sikerről és kudarcról, azok megéléséről és kezeléséről, valamint a sikeres csapatmunka titkairól. További részletek: www.pedagogiaiestek.hu
  • október 24.
    18:00 - 20:00
    Dr. Sándor Klára nyelvész, társadalomkutató az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára. Nemrégiben végzett izgalmas nyomozásának legfontosabb eredményeit mutatja be művelődéstörténeti előadásában: tényleg Mátyás udvarában találták volna ki a székely betűket? Ha mégsem, milyen szerepe volt Mátyás udvarának a székely írás kultuszának megteremtésében? Honnan ismerték egyáltalán Budán a székely ábécét? Az előadó természetesen válaszol a résztvevők legfontosabb kérdéseire: miért székely írás? Miért nem rovásírás? Milyen gyökerekre vezethető vissza? Hun? Szkíta? Netán magyar vagy székely találmány? Mikor keletkezett a legkorábbi emlék? Hol kerültek elő székely írással írt emlékek? Hogyan alakult át a székely írás szerepe a 16. századtól, miért becsülték nagyra a 17–18. század neves magyar tudósai? Igazi kultúrtörténeti csemege és remek előadó vár ránk! További részletek: www.pedagogiaiestek.hu

Kövess minket

Facebook YouTube Twitter Google Plus