Pro_Scientia_Mestertanar__MTA

Pro Scientia Aranyérmeseket és Mestertanárokat köszöntöttek az MTA-n

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) az MTA székházában adta át a Pro Scientia Aranyérmeket az OTDK-n kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóknak, valamint a Mestertanár Aranyérmeket, a kiemelkedő témavezetői és tudományos diákköri szervezői munkát végző oktatóknak. A díjazottak között több szegedi egyetemi polgárt is köszöntöttek.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) az egyetemisták és a főiskolások alkotókészségének kibontakoztatása, szaktudásának elmélyítése, a tehetség, az egyéni teljesítmények jobb megbecsülése és elismerése céljából Pro Scientia Aranyérem és Pro Arte Aranyérem kitüntetéseket alapított. Az elismerést annak a fiatalnak ítélik oda, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott.

A kitüntetést megalapítása óta minden alkalommal az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke a Magyar Tudományos Akadémia elnökével közösen adja át. 2017-ben Pro Scientia Aranyérmet vehetett át Bor Péter Soma és Mészáros János Péter, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar hallgatói, valamint Vigh Edit az Általános Orvostudományi Kar és Kilencz Tünde a Bölcsészettudományi Kar hallgatói.


Pro_Scientia_Mestertanar__MTA_dijazottak


Az OTDT a minőségi felsőoktatás érdekében kifejtett munkásság méltányolására Mestertanár Aranyérem kitüntetést alapított mindazon oktatók és kutatók jobb megbecsülése és ösztönzése céljából, akik az egyetemisták és a főiskolások kötelező tananyag elsajátításán túlmutató, tudományos diákköri, szakkollégiumi vagy egyéb önképzési formában megvalósuló tudományos tevékenységének kibontakoztatásáért és elismeréséért éveken át kiemelkedően eredményes, áldozatos munkát végeztek.

Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesült Dr. Babik Barna az SZTE ÁOK egyetemi tanára, intézetvezető helyettes, Dr. Enyedy Éva Anna, az SZTE TTIK egyetemi adjunktusa, Gerencsérné Dr. Újvári Edit, az SZTE JGYPK egyetemi docense, Dr. Gyurcsik Béla, az SZTE TTIK egyetemi docense, Dr. Karsai Krisztina, az SZTE oktatási rektorhelyettese, az ÁJTK intézetvezető egyetemi tanára, Dr. Nagy László, az SZTE TTIK egyetemi docense, Dr. Pintér Klára, az SZTE JGYPK főiskolai docense, Dr. Szabó Éva Zsuzsanna, az SZTE BTK intézetvezető egyetemi docense és Dr. Udvari Beáta, az SZTE GTK egyetemi adjunktusa.


SZTEinfo

Fotó:MTA