Kísérletek kavalkádja: természettudományos családi nap az Agórában

A SzeReTeD (Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratórium) természettudományos családi napot rendez 2017. november 25-én 9 órától a Szent-Györgyi Albert Agórában.

A SzeReTeD és partnerintézményei által szervezett program legfőbb célja, hogy a gyermekek és szüleik minél sokszínűbb formában átélhessék a kísérletezés és a felfedezés élményét. A rendezvényen diákok vezetésével kísérletezhetnek a résztvevők. Ezen a délelőttön az érdeklődők bepillanthatnak a diáklabor életébe, ezzel hozzájárulva a természettudományok kísérleti tapasztalatszerzésen alapuló népszerűsítéséhez.


A rendezvényen több mint 50 asztalon – szinte az AGÓRA összes termében – végezhetnek természettudományos kísérleteket a látogatók délelőtt 9 óra és 12.30 között. Huszonöt különböző interaktív kísérleti helyszínen a gyerekek 8. osztályos diákok vezetésével kísérletezhetnek. Azok számára, akik saját kísérleti eszközt szeretnének építeni - amit haza is vihetnek - tíz helyszínen különböző témájú barkácsasztalok állnak majd rendelkezésre.


A tematikus helyszíneken a biológia, a fizika vagy a kémia iránt érdeklődők egy egész teremnyi asztalon végezhetnek megfigyeléseket és vizsgálatokat. Vállalkozó kedvű látogatók a természettudományos ötpróbán mérhetik össze tudásukat. Nyolc helyszínen logikai és fejlesztő játékokkal ismerkedhetnek a látogatók. Az egyik teremben pedig az is kiderül, miként lehet a mobiltelefont kísérletezésre, tudományos mérésre használni. A legkisebbeket a 6 év alattiak terme várja majd, ahol életkoruknak megfelelő természettudományos játszóház fogadja őket. Minden egész órában 20 perces látványos kísérletes előadással várják a vendégeket a nagyelőadóban.


kiserletek_kavalkadja_2017-page-001

Képgaléria

06.jpg

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket

Facebook YouTube Twitter Google Plus