2024. március 28., csütörtök
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

Tehetségeket fogad a 10. Középiskolás Élettudományi Kutatótábor

„Tinédzser” lett, 2017. június 19-én nyit a 10. „KÉKtábor”. A Középiskolás Élettudományi Kutatótábor, azaz a KÉK a „Straub Örökség” Alapítvány programja, de az előadásokon részt vehetnek a téma iránt érdeklődő szegedi tanárok és diákok is. A KÉK otthona 10. alkalommal is az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja és az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar több laboratóriuma, ahol az SZBK és a Szegedi Tudományegyetem munkatársai foglalkoznak a tehetséges középiskolásokkal.

A Középiskolás Élettudományi Kutatótábor célja, hogy a diákok megismerjék a biológiával foglalkozó tudósok munkáját. A KÉK résztvevői számára kiderül: mit is csinál egy kutató, hol áll ma az élettudomány – tudatta Karcagi Ildikó, a programot szervező „Straub Örökség” Alapítvány titkára. – A diákok előadást hallgathatnak arról is, hogy mi a különbség az orvos, a kutatóorvos és a kutató munkája, élete között. Igyekszünk szemléletet adni, megismertetjük őket a modern tudományos gondolkodás mikéntjével. A médiában felkapott és sokszor a szenzáció irányába eltorzított témákat is megvilágítjuk tudományos szemszögből. És nem utolsó sorban szeretnénk, ha a hasonló érdeklődésű gyerekek tudnának egymásról, barátságot köthetnek. Arra törekszünk, hogy a diákok megismerjék egymást és minket, kutatókat, egyetemi embereket, vagyis az a célunk, hogy egy kicsit mindenkit, aki a téma iránt érdeklődik, közelebb hozzunk egymáshoz.

 

A KÉK otthona 10. alkalommal is az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja, ahol az SZBK és a Szegedi Tudományegyetem munkatársai foglalkoznak a tehetséges középiskolásokkal. A tábor rendszeres támogatója a Richter Gedeon Nyrt., idén társszervezőként csatlakozott a rendezvényhez a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány is. A KÉK 36 előadásá n az MTA SZBK kutatói, az SZTE professzorai, a biotechnológia hazai képviselői ismertetik meg a diákokat legújabb tudományos kutatási eredményeikkel. A tudományos eredményeken kívül az előadók saját életpályájukról is képet adnak a hallgatóságnak. A tábor résztvevői délutánonként laborgyakorlatokon is részt vesznek az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának laboratóriumaiban és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában.

 

 

– Több mint 130 diák jelentkezett a „KÉKtáborba” az ország minden részéből, néhányan határon túlról – Erdélyből és a Vajdaságból – és 3 szegedi iskolából. A programokra 26 diák érkezik az ország 22 városából, egy résztvevő Zentáról és 3 szegedi diák is „táborozik” – sorolta Karcagi Ildikó. – Fontos tudni, hogy a többi érdeklődő szegedi diák és tanár, illetve az SZBK dolgozói szabadon látogathatják a KÉK előadásait. A KÉK diákoknak 36 előadást, 6 laborgyakorlat és műszerbemutatót kínálunk.

 

Hagyomány, hogy a KÉK-diákok a tábor ideje alatt ellátogatnak a Fehértóra, a Szegedi Vadasparkba, az Egyetemi Füvészkertbe és szegedi városnézésen is részt vesznek majd.

Az is hagyomány, hogy az akadémikus Vígh László, a „Straub Örökség” Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitja meg a tábort. A 10. KÉK 2017. június 19-én 9 órakor az SZBK Klubjában indul, a záróestet június 29-én 18-kor tartják az SZBK kertjében, ahol – a KÉK támogatóinak, a tábor előadói és gyakorlatvezetői jelenlétében – emléklapokat kapnak a KÉK diákjai.

 

SZTEinfo

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket