Bezár

Hírarchívum

A Szegedi Tudományegyetem közleménye

A Szegedi Tudományegyetem közleménye

2016. június 23.
1 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzata Szervezeti és Működési Rendje a Rektor hatáskörébe utalja mindazon intézkedések megtételét, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az intézmény működése mindenben megfeleljen a jogszabályoknak, illetve az intézmény belső szabályzatainak.


Ezen hatáskörömben eljárva, figyelembe véve az Emberi Erőforrások Minisztériuma vonatkozó állásfoglalását is, 2016. év június hó 22. napján kibocsátottam egy határozatot, amely megsemmisíti a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Választmánya által 2015. év szeptember hó 24. napján hozott, az EHÖK elnökének megválasztásáról szóló határozatát és ezzel Török Márk képviselői megbízatása – a megválasztáshoz szükséges feltételek hiánya miatt- megszűnik.

 

Tekintettel arra, hogy az ilyen típusú határozatokkal szemben az érintetteknek jogorvoslatra van lehetőségük, ezért a jogorvoslati határidő lejáratáig, illetve ennek az esetlegesen megindított eljárás jogerős lezárásáig, a Szegedi Tudományegyetem az üggyel kapcsolatban további információt nem kíván közölni.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek