Hírek
TTIK legújabb hírek

Uniós támogatással TIOP-projekt keretében modern magkórház és új sürgősségi betegellátó osztály létesül a Szegedi Tudományegyetemen. A kivitelezés megkezdődött, a tervek szerint 2013 végén, 2014 elején indulhat a beköltözés.

A sűrített levegővel hajtott, saját tervezésű és kivitelezésű járművek versenyét idén a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar hallgatói nyerték.
Nappali, esti és levelező tagozatos hallgatók 2012. júniusi ZÁRÓVIZSGA beosztása
A lehetséges 11 díjból 3 elismerést is szegedi kutatóknak adtak át a Magyar Tudományos Akadémia idei közgyűlésén. Akadémiai Díjban részesítette az MTA elnöksége a Szegedi Tudományegyetemről Bernáth Árpádot, Gyimóthy Tibor és Tamás Gábort.

Ismerd meg te is a növények varázslatos világát!
Érdekes kísérletek, mikroszkópozás, játékok, terepmunka és kvíz vár rád!
Nézd meg, hogyan és mivel dolgoznak a kutatók!

8 országból érkeznek amatőr csapatok az SZTE Sportközpontjába a kerékpáros póló Európa-bajnoki selejtezőre. A május 12-én kezdődő és 13-án záruló versenyen a Bike Polo legjobb közép-európai képviselői mutatkoznak be. A rendezők szeretettel várnak az ingyenes eseményre minden, a sportággal csak most ismerkedő érdeklődőt is.
Japánban ottani állami ösztöndíjjal tanulhatnak magyar fiatalok. A lehetőségekről a Szegedi Tudományegyetemen a BTK Kari Konferenciatermében (Szeged, Egyetem utca 2.) május 11-én (pénteken) 13 órától tájékoztatót tartanak.
Négy héten át, május 3-tól hetente a hónap végéig az SZTE Tehetségpont négy fiatal művésze kiállításának ad otthont a Somogyi-könyvtár. Elsőként Szakács Nóra másodéves MSc matematika szakos hallgató, fotóművész képei kaptak helyet az első emeletei folyóirat-olvasó falain.

A Magyar Kerékpárosklub a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal együttműködésben szervezi az évek óta nagy sikerrel zajló „Bringázz a munkába!” kampányt. Kevesebb parkoló autó, pontosabb közlekedés, jobb egészség… az előnyök sora hosszú.

Több mint kilencmillió forint ösztöndíjat nyertek el a Szegedi Tudományegyetem hallgatói április 27-én, mikor az SZTE Tehetségpont először hirdette ki új tehetségösztönző rendszerét, a Kiválósági listát.
Értesítés a harmadszori kurzusfelvételben érintett TTIK-s hallgatóknak
Oktatói és hallgatói tájékoztató

Az SZTE-n kilencedik éve rendezik meg az Egyetemi Tavaszt. Április és május között megnyílnak az SZTE kapui: konferenciák, koncertek, filmvetítések, színházi előadások, hangversenyek és kari napok várják az érdeklődőket. Az Egyetemi Tavasz híreit, tudósításait itt kötjük csokorba.
A Szegedi Tudományegyetem felvételt hirdet a 2012-2013-as tanévre a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság határozataival jóváhagyott Doktori Iskoláiban, a doktori (Ph.D.) tudományos fokozat megszerzésére felkészítő 3 éves posztgraduális képzésre.

2012. március 30-i hatállyal érvénybe lép az egységvezetői rendelkezés a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvény végrehajtásáról.

Kérjük, támogassa Ön is a TTK ÖREGDIÁK ALAPÍTVÁNY-t adója 1%-ával