Felsőéves felvételi az SZTE Móra Ferenc Szakkolégiumba

Jelentkezési határídő (Modulo): 2018. május 18.

Kedves felsőéves hallgatók!


2018. április 16-tól május 18-ig pályázhatnak felsőéves hallgatók a 2018/19-es tanév kollégiumi férőhelyeire. Ennek kapcsán szeretnénk a Természettudományi Kar hallgatóinak bemutatni az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumot, és felhívni figyelmeteket a kollégiumi jelentkezés módjára.


A Móra Szakkollégiumba várjuk azoknak az államilag finanszírozott hallgatóknak a jelentkezését, akiknek a kollégium szakmai programjai, a szakkollégiumi kurzusok, és a kollégium gazdag közösségi, sport és kulturális programkínálata felkelti érdeklődését. A TDK-n való részvétel, az aktív közösségi és szakmai munka, a kiváló tanulmányi eredmény, a versenyeken elért eredmények, publikáció előnyt jelentenek a felvételinél. Szeretettel várjuk, és támogatjuk az ország távoli vidékeiről érkező hallgatók jelentkezést is! A szakkollégiumba való bejutásnál nem elsődleges szempont a szociális helyzet, így a jó tanuló, motivált, érdeklődő, átlagos, vagy jó szociális körülmények között élő hallgatók is bekerülhetnek a Mórába. Mindezek mellett kérjük, hogy a kollégiumi felvételi eljárás részeként, szociális helyzetfelmérőt is adjanak be a hozzánk jelentkezők, mert csak ennek beadása után érhető el a kollégiumi felvételi űrlap. Akik először jelentkeztek a Móra Kollégiumba, kérjük, hogy egy rövid motivációs levelet is küldjetek az info@mora.u-szeged.hu email címre, amelyben leírjátok mi az érdeklődési területetek, milyen témában hallgatnátok előadásokat, szemináriumokat; van-e TDK vagy egyéb versenyeredményetek, publikációtok, milyen közösségi, kulturális, sport tevékenységet vállalnátok, bekapcsolódnátok-e valamelyik öntevékeny csoport munkájába stb..


Kifejezetten ajánljuk a szakkollégiumot azoknak, akik vevők az aktív közösségi életre, kulturális rendezvényekre, a családias légkörre, és jó hangulatú, baráti közösségekben építenék szakmai karrierjüket.


Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium Újszegeden, kertvárosi övezetben, az egyetem Biológia Intézetének közvetlen szomszédságában, árnyas platánfák között helyezkedik el, jelenleg 275 kollégistának ad otthont. Elsősorban a Bölcsészettudományi Kar és a Természettudományi és Informatikai Kar, kisebb részben az Állam- és Jogtudományi Kar illetve a Gazdaságtudományi Kar hallgatói alkotják a kollégiumi közösséget.


A Móra Kollégium 2012 tavaszától a Szegedi Tudományegyetem szenátusi támogatásával szakkollégiumként működik. 2015 májusától az SZTE és a régió második 3 évre minősített (akkreditált) szakkollégiumként az országos szakkollégiumi mozgalomban is meghatározó szerepet tölt be. Kiváló a kapcsolatunk több ismert szakkollégiummal (pl. Rajk, Bolyai, Simonyi, Kerényi, Biztonságpolitikai, EVK, stb..), vagy mi látjuk vendégül őket, vagy ők hívnak bennünket, a velük kialakult együttműködést hallgatóink is megfelelően tudják kamatoztatni. Szakkollégiumunk képviselteti magát a nyári fesztiválokon (EFOTT, Campus, SZIN) és a szakkollégiumi találkozókon is.


Mi a lényege a szakkollégiumnak, és miben adhat többet a Mórát választó hallgatóknak?

A szakkollégium hallgatói öntevékenységre építő, az egyetemi oktatást kiegészítő, esetenként azt meghaladó szakmai–közösségi szervezet. A szakkollégista többet vállal a szakmai munkából, de ez által többet is nyer. A szakkollégiumi kurzusok indításával lehetőséget teremtünk kollégistáinknak, hogy egy-egy kreatív ötlet nyomán, szakmai önszerveződéssel maguk is beleszóljanak tanulmányaik alakításába. A szakkollégisták személyesen is megismerkedhetnek a tudományterületek mértékadó képviselőivel, az így szerzett ismeretek és kapcsolatok az egyetem elvégzését követően a munkaerőpiacon is előnyt jelentenek. 2016-tól cégekkel, vállalkozásokkal, munkaadókkal szorosabbra vontuk együttműködésünket, amelynek eredményeként céges kurzust indítottunk, gyakornoki programot szerveztünk.


Szemeszterenként 16-18 kurzust indítunk, ebből legalább 8-at természettudomány szakos hallgatóknak. Természet és társadalomföldrajz, biológia, kémia, fizika, informatika és matematikatémakörökben szinte minden félévben indítunk alkalmanként neptunban is felvehető kurzusokat. Az informatikai és a lézerfizikai műhely örömmel fogadja a csatlakozni kívánó hallgatókat. A tanár szakosoknak tréningeket valamint a gyakorlati képességeket fejlesztő mikro tanítást biztosítunk. Hallgatóink a kurzusok mellett 5-6 nyelvtanfolyam közül választhatnak. Az általunk szervezett konferenciákon (Móra Akadémia), illetve országos szakkollégiumi konferenciákon szorgalmazzuk és támogatjuk hallgatóink fellépését, a konferenciák anyagát kötetben is megjelentetjük. A TTIK-s hallgatók számára szakkollégiumunk minden évben szervez országos és helyi mini konferenciákat.


Hallgatóink számára félévente egy szakkollégiumi kurzus teljesítése kötelező, kurzusok nyelve magyar.

Szegedi, illetve albérletes hallgatóknak is van módjuk a szakkollégium szakmai kurzusain, konferenciáin, közösségi és kulturális rendezvényein részt venni, ehhez külső tagként kell jelentkezni a szakkollégiumba. Akik külső tagnak szeretnének jelentkezni, azok a morakulsotagsag@gmail.com email címen jelentkezhetnek, egy rövid önéletrajz és motivációs levél elküldésével. A külső tagságra való jelentkezés határideje 2018. június 20.


Kollégiumi körülményeink


Kollégiumunk az árnyas platánsorok, ligetek övezte újszegedi kertvárosban található. Szobáink háromágyasak, két szoba között egy tanulóval, mely kiválóan ellátja egy nappali funkcióját is. A

szobákhoz mosdó tartozik, mindenkinek van beépített szekrénye, könyvespolca, a tanulóban íróasztala. A középső részben nagyméretű hűtőszekrény található. Emeletenként felújított zuhanyozók, automata mosógépek, konyhák állnak a kollégisták rendelkezésére.


A Móra Kollégium számos közös helyiséggel rendelkezik. A kisebb-nagyobb termek, szobák, kabinetek lehetőséget nyújtanak a nyugodt tanulásra, a szabadidő változatos eltöltésére.


Az elmúlt években befejeződött a kollégium teljes felújítása. Esztétikusan kialakított, barátságos belső terek jellemzik a kollégiumot, a tágas, világos emeleti szintek más-más színvilágotképviselnek. Számítógépparkkal, szélessávú hálózattal rendelkezünk. Minden lakószobában internetes kapcsolat.


A havonta fizetendő kollégiumi díj összege az albérleti árakhoz viszonyítva nagyon kedvező.

Közösségi tereink: emeleti tanulók, előadótermek, szakszemináriumok, folyóirat olvasó, (ahol a napilapok, folyóiratok többsége elérhető), 12 000 kötetes könyvtár, kollégiumi stúdió, ahonnan heti két alkalommal élő rádióadást sugárzunk, videotéka és kollégiumi mozi, jól felszerelt tornaterem szervezett foglalkozásokkal, sportpályák, kollégiumi büfé és kávézó (borkóstolókkal, közös meccsnézéssel, szurkolással, különleges programokkal).


Öntevékeny csoportjaink: kollégiumi stúdió, zenekar, rajz-kör, kórus, színpad, kollégiumi újság és rádió, Móra Könyvklub, filmklubok, néptánc, hastánc, társastánc, kártya-kör, szerepjáték-kör, sportkörök (pilates, kettlebell és TRX, sakk, ping-pong, csocsó, aerobik, foci, kosár és röplabda.


Hagyományos rendezvényeink: elsőévesek fogadása (gólyatábor), végzősök búcsúztatása, kirándulások, Kollégiumi Napok (Morgilla), Ki mit tud?, Öntevékeny csoportok éjszakája, HaloweenParty és tökfaragó verseny, Kollégiumi Farsang, Advent, Mikulás, Karácsony, utószilveszter, kollégisták borai borverseny és kóstoló, pálinkamustra, Pincészetek borkóstolói, Süti- és tortasütő verseny, Íz emlékek hagyományőrző főzőverseny, filmklubok, Karközi Kollégiumi Sportnap, kollégiumi bulik, könnyűzenei és komolyzenei estek, koncertek, vetélkedők és sportversenyek, bajnokságok).


A Szakkollégium tagjainak kiváló gyakorlóterepet jelent, hogy közösségi és kulturális programszervezésben, sportrendezvények lebonyolításában, filmklubok összeállításában, öntevékeny csoportok alakításában és vezetésében olyan tapasztalatokra tehetnek szert, melyeket későbbi pályájukon is kamatoztathatnak. Szakkollégiumunkban egyre népszerűbb a színjátszó kör, színvonalas szakkollégiumi újságot adunk ki, működik rádió és stúdió, öntevékeny csoportjaink mindig örömmel fogadják az újonnan csatlakozókat.


A szakkollégiummá alakulást követően aktívan bekapcsolódtunk a szakkollégiumi mozgalomba, szakkollégiumi találkozókon, fesztiválokon, NYATA-n képviseltettük magunkat. 2016-ban Szegeden először Interkoll-t és NYATA-t (Szakkollégiumok Nyári Tábora) szerveztünk. Részt veszünk a szakkollégiumi reformot előkészítő szakmai csoportok munkájában, képviselőt küldünk a szakkollégiumi mozgalom koordinálásában meghatározó 5 tagú Minősítést Segítő Bizottságba és a Minősítő Bizottságba is. 2018-ra a Móra az ország legnagyobb és egyik legnépszerűbb szakkollégiumává vált, az országos mozgalomban és a vidéki szakkollégiumok között is meghatározó a szerepünk. 2018-tól szakkollégiumunk Akkreditált Kiváló Tehetségpont.


A szakkollégiumi mozgalom szakmai vezető testületében, az 5 tagú Minősítést Segítő Bizottságban.


A Móra Szakkollégium 2016-ban ünnepelte 50 éves jubileumát. Akik nálunk laktak, jó érzéssel idézik fel az itt eltöltött éveket, sokan visszajárnak, és máig magukénak érzik a „mórás szellemiséget és identitást”, pozíciójuk, kapcsolataik révén pedig segítenek a frissen végzett hallgatóink elhelyezkedésében, karrierépítésében. A 2017 tavaszán indított „Mórások az üzleti világban és az államigazgatásban” kurzusunk előadói, azon kívül, hogy nagyon hasznos tanácsokkal és információkkal látták el hallgatóinkat, szinte kivétel nélkül állásokat is ajánlottak a végzős mórásoknak.


Szakkollégiumunkat az elmúlt évben számos cég, vállalkozás kereste meg, akikkel terveink szerint az elkövetkező években közös kurzusokat, gyakorlati képzéseket indítunk.

Képgaléria

07.jpg

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket

Facebook YouTube Twitter Google Plus