email-logo-w

Kari eljárási rend

Értesítés a harmadszori kurzusfelvételben érintett TTIK-s hallgatóknak

Az SZTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 7.3. pontja szerint egy tárgy (illetve a neki megfelelő kurzus) – annak nem teljesítése esetén – a tanulmányok ideje alatt három alkalommal vehető fel. Az adott szakon a kötelező tárgy harmadszori kurzusfelvétele és nem teljesítése a hallgatói jogviszony intézmény általi egyoldalú megszüntetését vonja maga után.

A jelenleg hatályos Nemzeti Felsőoktatási törvény értelmében:
A felsőoktatási intézmény egyoldalú nyilatkozattal is megszüntetheti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszonyát, aki

a) a tanulmányi és vizsgaszabályzatban, illetve a tantervben rögzített, a tanulmányokban való előrehaladással kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a hallgatót két alkalommal írásban, a 2012/2013. tanév után felvételt nyert hallgató esetén egy alkalommal írásban felhívták arra, hogy kötelezettségének a megadott határidőig tegyen eleget és tájékoztatták a mulasztás jogkövetkezményeiről.

Az írásbeli figyelmeztetés (a postai kézbesítés helyett) a törvényi előírásoknak megfelelően, bizonyíthatóan megvalósul úgy is, ha azt a hallgató személyesen veszi át és saját kezűleg nyilatkozik az értesítések átvételéről.

A fentiek miatt a 2016/17-es tanév tavaszi félévében a következő módon szabályozza a Kar a tájékoztatás rendszerét:

2017. március 31-ig minden érintett hallgatót email-ben tájékoztatja a Kar az értesítés rendszeréről, amely információ a Kar honlapján is folyamatosan megtalálható lesz.

2017. április 28-ig minden érintett hallgató a harmadszori kurzusfelvételről és a nem teljesítés jogkövetkezményeiről szóló (1. és/vagy 2.) értesítést a TO-n személyesen veszi át, ügyfélfogadásiidőben. (Akadályoztatás esetén meghatalmazással, más személy is intézheti az ügyet.)

Az érintett hallgató a TO-n aláírja (átvettem, dátum, név) az egy vagy kettő figyelmeztető levelet. A levél névre szóló, tartalmazza a kurzus nevét és a nem teljesítés jogkövetkezményeit. A TO-n marad az aláírt példányokból egy, egy példányt elvisz magával a hallgató.

Szeged, 2017. március 31.


Dr. Farsang Andrea

oktatási dékánhelyettes


 

Képgaléria

03.jpg

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

    Kövess minket

    Facebook YouTube Twitter Google Plus