Kémia

Kémiai programok a Dériben

3 napon át ünnepli az egykor a szegedi Kálvária téri épületében dolgozó, ott a C-vitamint felfedező Szent-Györgyi Albertet a Déri Miksa szakközépiskola.


A Dériben a Szent-Györgyi-napok programja december 10-én 13 órakor az iskola 112. termében kezdődik, ahol az SZTE Kémiai Tanszékcsoport oktatói mutatnak be kísérleteket C-vitaminnal és paprikával. A 307.
teremben 13 órától Oláh Katalin és Csukás Sándor filmjét, a Milleniumi meséket vetítik. 14 órakor a 306. teremben az In memoriam Szent-Györgyi Albert című film (Juhász Árpád és Kardos Ferenc
alkotása) megy. Az iskola földszintjén 14 órakor tartják a 3 napos programsorozat megnyitó ünnepségét, ahol kihirdetik az iskolai Szent-Györgyi - pályázatok eredményét és átadják a Szent-Györgyi Kupa díját, majd felavatják a Szent-Györgyi - emlékszobát. A C-vitamin felfedezésének történetéről a díszteremben 15 órakor Hannus István egyetemi tanár (SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék) tart előadást.

A Dériben december 11-én (kedden) 12 -14 óra között a 112. teremben ismét kísérleteket mutatnak be a C-vitaminnal és paprikával az SZTE Kémiai Tanszékcsoport oktatóinak irányításával. A "filmes" 307.
teremben 12 -13 óra között Kisfilmek kerülnek terítékre: Tudja-e, hogy ki volt...?, Magyarok cselekedetei, Korabeli híradórészletek címmel.
Majd levetítik Dénes Gábor Psalmus Humanus című filmjét. Ugyanekkor a díszteremben bemutatják a díjnyertes Szent-Györgyi - pályamunkákat.
Ezt követően pedig Szent-Györgyi Albert politikai szerepvállalásáról beszél Vajda Tamás levéltárvezető (SZTE Levéltár).

December 12-én (szerdán) hasonló a menetrend: 12 órától a 112.
teremben több kísérlet, a 216. teremben filmvetítés kezdődik. Sári Zsuzsa Egy világfi Szegeden című alkotását követően 13 órától a 307.
teremben Bubryák István Legenda - A szegedi diák-Hamlet története című filmjét vetítik. A díszteremben 14 órakor kezdődik Tóth Gábor egyetemi tanár (SZTE Orvosi Vegytani Intézet) Szent-Györgyi Albert intézetvezetői tevékenységét, intézeteinek kutatásit bemutató előadása.

A dísztermi előadások előtt a déris diákok Tudod-e? című riportfilmjét vetítik, az iskola két kiállítását - a földszinten a Szent-Györgyi - emlékszobát, a díszteremben a Szeged régen és ma - nosztalgia kiállítást - is megtekinthetik az érdeklődők.

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket