MOL - MesterM - díj 2012

Ismét itt a lehetőség, hogy köszönetet mondj középiskolai tanárodnak, hogy munkájával, személyiségével megszeretette veled a kémia, fizika, matematika tantárgyakat, továbbá, hogy szakmai felkészítéseden túl hozzásegített a műszaki, mérnöki, vagy esetleg a természettudományi pálya választásához.



Magyarország legnagyobb olaj- és gázipari vállalataként elkötelezett támogatója vagyunk a középiskolai természettudományos oktatás fejlesztésének, színvonala emelésének, ezért 2010-ben létrehoztuk, és idén már második alkalommal indítjuk útjára a MOL MesterM-díjat, hogy a középiskolai kémia, fizika és matematika tanárok szakmai munkáját és tehetséggondozásban betöltött kiemelkedő szerepét elismerjük.


Ha most a természettudományok területén végzed egyetemi tanulmányaidat, esetleg doktorandusz hallgató vagy, és hatással volt rád középiskolai Tanárod, esetleg neki köszönheted, hogy a mérnöki pályára jelentkeztél, akkor jelöld őt a nettó 200.000 forint értékű szakmai és erkölcsi díjra!


A pénzbeli és erkölcsi elismerést kémia, fizika és matematika tanárok kaphatják meg a ti, azaz volt diákjaik jelölései alapján. A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el.


Ha eddig nem tudtad, hogyan köszönheted meg Tanárodnak, hogy megszerettette Veled a tudományokban rejlő szépséget, illetve versenyekre küldött, hogy szakmai tudásodat és a csapatszellemet erősítse benned, esetleg ő készített fel a felvételire; most itt a lehetőség!


Jelölésed egészen május 1-ig várjuk az itt található jelölő kérdőív kitöltésével.


Kérdéseidet a mesterm@mol.hu e-mail címen teheted fel.


Amennyiben a pályázat benyújtása mellett részt veszel a kapcsolódó kvízjátékunkban is, akkor sorsolásunkon értékes e-book olvasót nyerhetsz.


Köszönjük meg együtt!

A MOL MesterM-díj Csapata

 

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket