nobel_dijasok

Két Nobel-díjas látogat Szegedre

Az SZTE idén is Nobel-díjasokat lát vendégül, mert ahogy a tavalyi Szent-Györgyi-konferencia szervezői ígérték, a folytatás nem marad el.


A Szegedi Tudományegyetem meghívását 2012-ben 9 kitüntetett kutató fogadta el. Közülük ketten most visszatérnek Szegedre: Bert Sakmann és Aaron Ciechanover részt vesz egy kerekasztal-beszélgetésen, előadást tart az Országos Tudományos Diákköri Konferencia döntőjén, és a tervek szerint több középiskolába is ellátogat.

Nagymértékben szélesítette a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi kapcsolatait a tavalyi Nobel-díjas konferencia. A Szent-Györgyi Konferenciának köszönhetően az egyes szakterületek kutatói sok új meghívást kaptak különböző intézményekbe és konferenciákra. Több olyan projekt is indult, amelyekkel fiatal PhD-hallgatók utazhattak neves külföldi laboratóriumokba. Az esemény nyomán létrejött együttműködések további olyan intézményekbe juttatták el a szegedi kutatókat, mint például az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH), ahol Szent-Györgyi Albert is dolgozott. "Ezen felül Oxfordban, San Fransiscoban is megfordultak az Egyetem tudományos munkatársai" - mondta el Varró András, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese, a tavalyi nagysikerű konferencia egyik főszervezője.

A folytatás nem marad el: Szeged idén is visszavárja a Nobel-díjasokat. A tavalyi meghívottak közül két kitüntetett, Bert Sakmann (német fiziológus, aki az úgynevezett patch-clamp technika, egy úttörő elektrofiziológiai vizsgálati módszer kidolgozásáért kapott
Nobel-díjat) és Aaron Ciechanover (izraeli kémikus, a sejt fehérjefeldolgozó rendszerét felfedező kitüntetett) mondott igent a felkérésre.

A tavalyi szervezők közül néhányan, annak érdekében, hogy minden évben Szegedre hozhassák a tudományos elit képviselőit, megalapították a Szegedi Orvosbiológiai Tudományok Jövőjéért Alapítványt. Az Alapítvány kuratóriumának - akik között a Szegedi Tudományegyetem, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont vezetői és a tudomány népszerűsítése mellett elkötelezett médiaszemélyiség egyaránt megtalálható - célja, hogy a fiatalok számára vonzóvá tegyék a kutatói pályát. Hosszú távon pedig - Szent-Györgyi Albert és Klebelsberg Kunó nyomdokain haladva - újabb Nobel-díjas kutatót adhassanak Szegednek és hazánknak.
"Szeretnénk, ha a döntéshozók és a fejlesztésekben érdekelt piaci szereplők felismernék, hogy mekkora potenciál rejlik a tudományban, a kutatásfejlesztésben. Ha a legkiválóbb fiatalokat Szegedre tudjuk vonzani, a meghívott Nobel-díjasok segítségével testközelből meg tudjuk mutatni, hogy meddig lehet eljutni. Ha pénzügyi forrásokat tudunk biztosítani, akkor minden lehetőség adott lehet ahhoz, hogy Szegeden újabb nemzetközileg elismert kiemelkedő eredmények, talán még esetleg újabb Nobel díj is születhessen. Ha egyszer már sikerült, miért nem sikerülhetne újra? Lehet, hogy már most az iskolapadban ülnek azok a tehetséges fiatalok, akik majd elérik ezt. Most azért dolgozunk, hogy népszerűsítsük a tudományt, és javítsuk a feltételeket, amelyek lehetővé tehetik, hogy ezeknek a fiataloknak ne kelljen külföldre menniük azért, hogy nemzetközi szinten is kiemelkedő kutatási eredményeket, adott esetben egy Nobel-díjat érő kutatási eredményt érjenek el" - tette hozzá Hegyi Péter, a Szegedi Orvosbiológiai Tudományok Jövőjéért Alapítvány titkára.

 

Képgaléria

10.jpg

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

    Kövess minket

    Facebook YouTube Twitter Google Plus